Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

A magasvérnyomás betegség rövid története

Hosszú út vezetett a keringés, a vérnyomás és az emelkedett vérnyomásérték összefüggéseinek felfedezésétől a világ egyik leggyorsabban fejlődő, szinte követhetetlen gyógyszergyári kutatásáig. A vérnyomáscsökkentés kezdeti lépései elődeink csodás megfigyelő képességének, végtelen hitének és szorgalmának volt gyümölcse. Napjaink vérnyomáscsökkentő szerekkel foglalkozó kutatásainak eredményét jelzi, hogy a világhálón a „hypertonia” címszó keresése során 2008 februárjában 21.000.000 (nem tévedés, 21 millió) utalás jelenik meg, melyek több mint fele a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel volt összefüggésben.
Induljunk el kicsit messzebbről, és ismerkedjünk meg a magasvérnyomás betegség diagnosztikájának és terápiájának történetével.

Az egyiptomi Smith Papyrusok i.e. 1600-ban tesznek említést a pulzusról, a Thebai Terápiás Papyrusok i.e. 1552-ben és az Ebers Papyrusok 1550-ben egyaránt a szívműködés és a pulzus kis csatornácskák révén kialakult kapcsolódását írják. „A nyakon, karon, lábon, mindenütt tapintható érverés megszűnése esetén a szív már nem működik”. Galenus felismerte és megfogalmazta a pulzus legfőbb jellemzőit, elkülönítette a pulzusnagyságot, nyomást, és gyorsaságot. Galenus 162-ben mindennapossá tette az érvágást, és nedves köpölyözéssel kezelte betegeit.
Az igazi áttörést Ibn Sina (980-1037) tevékenysége jelentette, aki a pulzus jellemzőit, változásait egészséges emberekben és különböző betegségekben egyaránt megfigyelte. A több mint ötvenféle pulzus leírása, ismerete, a szív- és keringés betegségeivel foglalkozó orvostudorok alapismeretévé vált.
Giordano Bruno (1548-1600) 1591-ben megjelent írásában az univerzum tökéletes állapotáról filozófiai szemmel úgy vélekedett; ha azt a teremtő tartja mozgásban, akkor a kör az első principium, és minden más alaknak a gyökere a rész és az egész, a kezdet és a vég, a középpont és a kerület. Ezért csak a körkörös mozgás folyamatos és állandó. Ebből az aktív princípiumból kiindulva feltételezte, hogy a vér az állatok testében is körben mozog. A szervezetben a vér és a nedvek, mint minden eleven erő körbemozog, tehát kering, kilépve és visszatérve ahhoz a ponthoz, ahonnan elindult.
Pár évtizeddel később, 1628-ban jelent meg William Harvey, „Exercitatio Anatomica de Motu Cordis et Sanguinis in Animalibus” (Anatómiai tanulmány a vér és a szív mozgásáról állatokban) című munkája, melyben elsőként írta le a vérkeringés rendszerét, a szív vérkeringésben betöltött szerepét. Megfogalmazta, hogy a vénák és az artériák a tápanyagot szállítják az emberi szervezetben. Vizsgálatával megváltoztatta Galenus alapdogmáját, mely közel 1500 évig tartotta magát, miszerint a szervezet naponta nagy mennyiségben termel vért, és azután azt ki is választja magából.


William Harvey 1578 április 1-én, az angliai Folkestone-ban született. A hét fiútestvér közt a legidősebbként először Cambridge-be ment, majd Padovában járt egyetemre, ahol 1602-ben fejezte be tanulmányait. Tanuló évei után Londonba tért vissza, ahol I. Erzsébet királynő orvosának lányát Elisabeth Brown-t vette feleségül. 1609-től 1643-ig a Szent Bertalan Kórházban dolgozik. 1615-től a Royal College of Physicians Egyetemen anatómus tanár, sebész. Orvosi tekintélyét mi sem bizonyítja jobban, hogy I. Károly (1625-1647) udvari orvosa lett. 1657. június 3-án Hamstedben hunyt el. A szív vizsgálata során kimutatta, majd a billentyűkkel igazolta, hogy a vér egy irányba kering. Közvetlenül is megfigyelte, hogy a kamrák egyszerre húzódnak össze, és ezzel cáfolta Galenus korábbi véleményét, aki a kamrák egymás után történő összehúzódását írta le. Állatkísérletekben eltávolította az összehúzódó szívet, és amikor az állatokból eltávolított szív továbbra is működött, azt egy pumpához hasonlította. Az udvari vadászatokon alkalma nyílt sok állatfaj vérmozgását megfigyelni. Megfigyelte, hogy a verőereken óránként kilövellt vér tömege a testsúly közel háromszorosa is lehet. Ebből vonta le azt a helyes következtetést, hogy ha nem repednek szét a szövetek a sok vértől, akkor ez csak azzal magyarázható, hogy az visszakerül a vénás rendszeren. Tehát ugyanaz a vértömeg kering mindenkor a szervezetben. Érdekes tudománytörténeti tény, hogy a felfedezése 1615-ben történt, nem tudjuk, miért várt ennek közlésével 13 évet. A felfedezés lényege, hogy a vér zárt rendszerben, az artériákból a vénák felé kering a testben, a szív pumpafunkciója révén. Leírja, hogy az ütőerekben nagyobb a nyomás a szív összehúzódásakor, mint elernyedése során.
Mikroszkóp hiányában nem találta meg azokat a hajszálcsövecskéket, amit feltételezett a zárt keringési rendszer leírásakor, erről néhány évvel később, a kapillárisok felfedezésével Marcello Malpigi (1628-1694) számolt be.
A vérnyomásmérésről és a vérnyomás ingadozásáról szóló első leírás Stephen Hales-től (1677-1761) ered (Stephen Hales: Statical essays, containing haemastaticks. London, 1740).


A Twickenhamból származó lelkipásztor 1733-ban írta le híres kísérletét. Hales tiszteletes a keringés-kutatás legnagyobb olyan felfedezője, aki semmiféle természet¬tudományos iskolát nem végzett. 1733-ban egy élő kancát szorosan megkötött, majd az egyik lábszár artériába egy rézcsövet kötött be és azt egy azonos átmérőjű (1/3 hüvelyk) kilenc láb hosszú üvegcsőhöz rögzítette.
Ezután kioldva az ütőeret, a vér nyolc láb három centiméterre emelkedett a csőben a bal kamrához képest.
A kísérletet megismételte és igencsak meglepődött a kb. 300 cm véroszlop magassága láttán. Elsőként írta le, hogy a vér nyomását folyamatos ingadozás jellemzi. Többször kivette, majd visszatette a rézcsövet, ezzel a véroszlop magassága mindig változott, végül igen alacsonnyá vált, majd az állat elpusztult. Megmérte a ló perctérfogatát, megállapította, hogy hat liter vér folyik ki a lóból percenként. Báránnyal, kutyákkal még nyolc további méréssorozatot végzett.
A magasvérnyomás betegség első leírása Giovanni Morgagni (1682-1771) tollából ered. A nagy olasz orvos anatómus, patológus 1707-ben Padovában az elméleti medicina, majd 1715-ben a patológia tanára lett. Az orvostudomány történetének egyik legfontosabb munkájában elsőként írja le a betegségek szervi eredetét, és elemzi a kórbonctani összefüggéseket. Több mint 700 beteg adatát dolgozta fel, ennek eredményét tükrözi legfőbb könyve a „De sedibus et causis Morborum”, ami 5 kiskönyvből áll, melyek levélformában készültek. Az emberi testet gépezetnek tartotta, mely különböző részekből áll. Munkájában elsőként tesz említést a szív eredetű ödémáról és a családilag halmozottan jelentkező hypertonia betegségről. Szoros kapcsolatot talált az emelkedett vérnyomás és az agyvérzés közt. Az érelmeszesedés első jeleit épp úgy leírta, mint a különböző szívbetegségeket.

Az újság következő számában a francia és angol XVIII századi orvostudorokról, és a vérnyomásmérők további fejlődéséről írunk. Később megismerjük a mai vérnyomás ingadozással kapcsolatos elméletek alapját és vérnyomásmérők kifejlesztésének hosszú útját, olvashatunk napjaink automata digitális mérőinek helyéről, szerepéről, használatáról. Ezután a magasvérnyomás betegség terápiájának fejlődésével, kémiai-biokémiai kutatások eredményeivel ismerkedünk meg. Nem fogjuk kihagyni a magyar hypertonia kutatás és gyógyítás nagyjait sem. Hosszú izgalmas út áll előttünk…


<< Vissza az előző oldalra
PARTNEREK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK

MHT HIVATALOS ÜLÉSEI

  • Vezetőségi ülések rendje:

    2024. szeptember 3., 13:00

    2024. november 12., 13:00

  • Közgyűlés:

    2024. szeptember 12-14 az éves kongresszus alatt

Kérem várjon...
Kongresszusok listája
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  •  
  •  
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31